2013. okt. 17.

A lézer és a polarizált fény története a gyógyászatban

Az első működő lézert 1960-ban Theodore MAIMAN készítette.undefined
1965-ben jelentek meg a nagy teljesítményű lézerek, amik már képesek voltak átvágni a bőrt. (sebészeti lézerek)
1966-ban Mester Endre professzor a kis teljesítményű (lágy-lézerek) esetleges káros mellékhatásait kutatta
és közben az ellenkezőjére jött rá, hogy a “lágy-lézer” az élő szervezetre “BIOSTIMULÁCIÓS” (serkentő) hatást fejt ki.
Ez annyit jelent, hogy a sejtek, szövetek “lágy-lézerfénnyel “világítva gyorsabban képesek regenerálódni (pl. a sebgyógyulás felgyorsul). A lézerfény hatására új sejtek, szövetek, sőt új hajszálerek is képződnek. Emellett serkenti az immunrendszert és számos jótékony hatása van a szervezetre: pl. gyulladás és duzzanat csökkentő, fájdalomcsillapító, csökkenti az izomfeszülést, gyorsítja a hajnövekedést.
Az 1970–es évek végén egy magyar fizikusokból és orvosokból álló kutató csoport  rájött arra, hogy a jótékony “biostimulációs“ hatásoknál a lézerfény “polarizációjának” fontos szerepe van.
Mivel akkoriban a lézerek nagyon drágák és kis hatásfokúak, sőt az emberi szemre veszélyesek is voltak, ezért ez a kutató csoport létrehozott egy jóval olcsóbb és a szemre nem veszélyes “közönséges” lámpát, aminek a fényét polarizálták. Ez volt a mai polarizált fényű lámpák (pl. BIOPTRON lámpa) elődje.
A következő 30 év fényterápiás sikertörténete bebizonyította, hogy a polarizált fény mennyire jó hatással van az emberi szervezetre.
A közelmúltban kifejlesztett félvezető lézerek azonban már nagyobb teljesítményűek, nagyobb hatásfokúak és olcsóbbak is, mint a polarizált fényű lámpák, de a szemünkre még mindig veszélyesek.
Ezért több éves kutató munka és fejlesztés után 2012-ben Rózsa Károly (az MTA Doktora) egy olyan speciális “lágy-lézert” hozott létre, mely az emberi szemre már veszélytelen és így lehetővé tette, hogy a polarizált fényű lámpák helyett egy hatékonyabb, ÚJ LÉZERES FÉNYTERÁPIÁS eszköz kerülhessen az Ön kezébe.   
(Safe Laser 200  és  Safe Laser 30)


Miért hatékonyabb a “lágy-lézeres” fényterápia, mint a hagyományos polarizált fényű lámpák?

A lézer fényének élettanilag sokkal több jótékony hatása van, mert a fénye nem csak polarizált (egy síkban rezgő), mint a polarizált fényű lámpáké, hanem ezen felül koherens (szabályos hullámtulajdonságú) és monokromatikus (egyszínű) is.

A koherens lézerfénynél az azonos fázisban rezgő fényhullámok és a kezelendő felületen kialakuló intenzitásmodulációk a szervezetünkben sejt szinten fontos élettani folyamatokat tudnak beindítani. A
koherencia kizárólag a lézer fényforrásokra jellemző.

A monokromatikus lézerfény élettanilag a legfontosabb hullámhosszon pl. 660 nano méteren (nm) adja le a teljesítménye 100%-át, a polarizált fényű lámpák teljesítménye viszont szétoszlik a teljes 480-3400nm-es spektrumon. Ez azt jelenti, hogy a polarizált fényű lámpáknál az élettanilag fontos hullámhosszra (pl. 660nm) csak nagyon kicsi  teljesítmény jut, ezért nem olyan hatékony, mint a lágy-lézeres fényterápia.

Kísérletek igazolták például, hogy a lézerfénnyel kezelt sebek 20%-kal gyorsabban gyógyultak, mint a sima polarizált lámpával bevilágított felületek. *
Sőt olyan (pl. fekélyes) sebek, amik a hagyományos polarizált fényterápia hatására sem gyógyultak, a lézeres kezelések után behegedtek.*
*Dr. Mester Endre - Softlaser terápia 3.1. Laser irradiáció - Háziorvosi könyvek


A lágy-lézeres fényterápiás eszközöknek további jelentős előnye, hogy lehetőséget teremtenek a vér lézerfénnyel történő kezelésére, ami a leggyakoribb szív,- ér,- keringési rendellenességek megelőzésében és rehabilitációjában jelent komoly lehetőséget.


Gyártó:
A Safe Laser Bt.-t (régi nevén Peics-Rózsa Bt.) 1992 szeptemberében alapítottuk.

Három tulajdonosa van: Rózsa Tamás (villamos mérnök), Peics Mónika (tanár) és Dr. Rózsa Károly (lézer fizikus). Cégünk résztulajdonosa Dr. Rózsa Károly (az MTA Doktora) 1963 óta foglalkozik lézerek kutatásával, fejlesztésével. Számos gázlézer konstrukcióról szóló szabadalom tulajdonosa. Vendégprofesszorként lézerekkel kapcsolatos kutatásokat végzett az  USA négy különböző egyetemén, Kanadában, Ausztráliában, Japánban, Ausztriában és a hajdani Szovjetunióban.
Nevéhez fűződik az első sikeres polárlámpás gyógyító kezelés (Dr. Csizmadia Katalin felügyelete  mellett), amely elvezetett a későbbi poláros fényű lámpák szabadalmához.
A 2012-es “Safe Laser Light” (biztonságos lézer fény) szabadalmunkkal egy új fejezetet nyitottunk meg a lézerek történetében. A szabadalmunkban leírt optikai elrendezés lehetővé tette, hogy viszonylag nagy teljesítményű (30mW-500mW) lézereket is biztonságosan, szemre veszélytelenül lehessen használni, így jelentősen kibővült a lézereket felhasználók köre.
A “Safe Laser Light” technológiával erősebb, hatékonyabb ezzel egyidejűleg biztonságosabb lézereket tudunk az orvosok és a lakosság kezébe adni.

Lézereink fejlesztésében szorosan együttműködünk a különböző orvosi szakterületek kiemelkedő szakembereivel és közösen alakítjuk ki a mind műszakilag, mind orvosilag, a legmagasabb elvárásoknak is megfelelő, hatékony és biztonságos berendezéseket.

Cégünk az MSZ EN ISO 13485:2012 szabvány és a 4/2009. (III.17) EüM rendeletben meghatározott minőségirányítási rendszerrel rendelkezik.

Nézze meg a filmet a lézeres besugárzásról






Következö termékeket ajánljuk figyelmébe:

Safe Laser 30   Brutto 77 0000 Ft                      


Safe Laser 150     Brutto  189 000Ft



Safe Laser 500 Infra  Brutto  399 000 Ft

Rendelje meg partnereinknél megspórolhatja a szállitásí költségeket !

További kérdéseit szívesen várjuk:
Cím:
H-1124, Budapest, Németvölgyi út 100.
E-mail:
info@biomedics.eu
Telefonszám:
+36 20 988 36 80
Nyitvatartás:
Munkanapokon 12:00-20:00
Bankszámlaszám:
HUF: 10918001-00000091-19230001
Megközelítés:
Parkolás: Közvetlenül a belső udvarunkban díjmentesen van lehetőség.