2011. febr. 27.

l-Lysin 460 mg

Termékismertető:




Az L-lysin egy esszenciális aminosav, melyet megfelelő mértékben a táplálékkal kell felvenni. Szükséges a kollagén és a kötőszövet egészségére, valamint ez képezi az L-carnitin kiindulóanyagát. A lysin elégtelen bevitele elsősorban a gyengült immunellenállásnál érezhető, növekedési zavarokhoz vezethet.



Miután az emberi szervezet nem rendelkezik elegendő lehetőséggel a saját szintéziséhez, az L-lysin az esszenciális aminosav egyike, egyben egy bázikus, proteinogen aminosav. A kollagén és az elastin alkotórésze, szükséges a csontnövekedéshez valamint a sejtmegosztáshoz.



Egy érdekes terápiás alkalmazása a szív-keringési -betegségekre vonatkozik. A lysin a carnitin előállomása, a carnitin pedig egy cardioprotektiv tényező, mely javíthatja a szív teljesítőképességét. Utalások azt sugallják, hogy a lysin képes megakadályozni a lipoprotein lerakodását az érfalon. Mivel a lysin fontos eleme a kollagénnek és a kötőszövetnek, hozzájárul az artériafal stabilitásához. Pótlólagos használatát javasolták az arteriosclerosis megakadályozására.
Annak tükrében, hogy a lysin-hiányt összefüggésbe hozzák a zavart immunfunkcióval, a szubsztitúció erősíti a védekezési mechanizmust azon embereknél, akiknél a táplálkozás során a lysin bevitele csak kismértékű. A nutritiv tulajdonsága mellett az L-lysinnek terápiás hatása is van, különösen az immunellenállás aktíválásnál.



Az L-lysin antivirális tulajdonsága miatt alkalmazzák azt vírusfertőzésnél, különösen a herpes simplex-nél
Az L-lysin hatásmódjában antagonista az arginin aminosavhoz.


Javallatok:



Preventív alkalmazása az arteriosclerotikus elváltozásnál, magas vérnyomásnál. Kísérő terápiaként vírusfertőzésnél, különösen a herpes simplex esetén. Gyenge immunreakció, endogen carnitin-szintézis fokozása céljából.



Ajánlott adagolás:



1-2 kapszula a nap folyamán, az étkezések előtt bőséges folyadékkal, rágás nélkül.

2011. febr. 21.

Szakmai elöadás Dr. Laser 200 & N.A.D.H.

Előadás tematika


Dr. Laser 200
  • A szoft lézer terápia helye a lézerterápiában
  •  
  • Miért terjedt el a polarizált fény, hogyan gyógyít – új irány a Dr. Laser 200
  •  
  • Mire jó a szoft lézer terápia – kórképek, használati útmutató
  •  
  • A Dr. Laser 200 kezelési szolgáltatásának marketingje
  •  
  • A Dr. Laser 200, mint termék értékesítésének lépései és marketingje
Cellergie (NADH)                                                
  • A NADH élettana, keletkezése, hatása, jelentősége
  •  
  • Mire jó a Cellergie, milyen állapototkban, kórképekben ajánlott?
  •  
  • Milyen szakágba (orvostudomány, sport...) van jelentősége?
  •  
  • A Celergie marketingje

Rövid önéletrajz az előadóról:


Dr. Hegedűs György

  
2006 -

CHILOPASS Egészségközpont (Budapest) CHILOPASS Health Center (Aqaba, Jordánia) Egészséges táplálkozás, ételkészítés, egészségmegőrzés EIS, ES Teck (sav-bázis diagnosztika) vizsgálatok értékelése és életmód tanácsadás: Magyarország, Jordánia, Libanon, Szíria, Dubai, Ausztrália)

  
Tudományos terület


Egészséges táplálkozás és életmód: · optimális súlyvesztés, · vitaminok, antioxidánsok a betegségek megelőzésében, · sav-bázis egyensúly vizsgálata EIS – ES Teck rendszerrel

CHILOPASS: életmód változtatást elősegítő komplex oktatási program Magyar Elhízástudományi Társaság VII. Kongresszusa, Budapest, 2006.04.27-29.

Hiánybetegségek, okoz-e a C-vitamin ürítés vesekövet? Testsúlycsökkenés életmód változtatással; A Testsúlykontroll program Családorvos Kutatók Országos Szervezete (CSAKOSZ) IV. Kongresszus, Szeged 2005.02.25-26.

  
The Power of EIS - Science Serves Practice, Practice Serves Science" (Az EIS ereje - a tudomány szolgálja a gyakorlatot, a gyakorlat szolgálja a tudományt) - 1500 magyar és 500 arab páciens EIS eredménye és életmódjának összehasonlítása.

LD Technology Symposium, Cancun, Mexico, 2008. december 5-7. 2003-2010 ·

3 oktató DVD forgatása az egészséges életmód és táplálkozás témában ·

Saját könyv megjelentetése „Az elérhető Egészség” címmel · Egészséges ételkészítés és főzés műsor a ViaSat3 Fitt akták tévéműsorban ·

Egészséges életmód tévéműsor a Duna TV Pulzus adásában ·

Több mint 20 sajtómegjelenés és rádió- és TV beszélgetés ·

  
Több mint 30 lakossági előadás (20 - 5000 fő) az egészséges életmód és táplálkozás témában hazánkban és külföldön (Szlovákia, Románia, Ukrajna, Jordánia, Irak, Dubai, Mexikó)


Védjegy CHILOPASS® Egyéni Egészségmegőrző program 2005.szeptember 17.

  
A helyszínen megvásárolható a doktor úr könyve :


Dr. Hegedűs György - Az elérhető egészség - Öt egyszerű lépés, amelyet az orvos javasol

  
A helyszínen csak ezen a napon 3 490 Ft helyet 2 600 Ft -ért.



Idöpont::  2011.03.12. (szombat)az elöadás max.3 óra

Helyszín : Budapest, VII Ker. Rákóczi út 38. IV. emelet
(szemben a Corvin áruházzal , parkolni itt tudtok a legjobban )

Egészség Nevelö Studió, kapu kód 30.

Kezdés idöpontja: 10 óra , elöre láthatóan 13 -óráig fog tartani.

Megközelithetö: Metro 2 , 4-6 villamos,

Költség : nincs, a részvétel ingyenes !

Fontos jelentkezzetek mert a helyiség max.25 személy férbe !

  
Jelentkezés: info@dollpin.org

  
Stefan Stiller

tulajdonos

2011. febr. 11.

Ortomolekuláris medicina - Gyógyító vitaminadagok

Ortomolekuláris medicina - Gyógyító vitaminadagok




Linus Pauling amerikai Nobel-díjas vegyészprofesszor használta elsőként az ortomolekuláris medicina fogalmát. Ezzel jelölte azt a felismerést, hogy az emberi szervezetben a vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek optimális koncentrációja szükséges ahhoz, hogy testi, szellemi és lelki téren jó közérzettel rendelkezzünk. E látszólag egyszerű és egyértelmű megállapítással gyökeresen megváltoztatta az orvoslás alapelveit.



A vitamin-paradigma



A vitaminhiányon alapuló megfigyelésekből a 19. század vége felé keletkezett teóriák még jelenleg is alapjául szolgálnak a vitaminhiány okozta betegségek, a szükséges terápiák és az alkalmazott tápanyagok mennyiségének megítéléséhez. A vitamin-paradigma legfontosabb állításai a következők:

• Már csekély vitaminmennyiségekkel megakadályozható a hiánybetegségek kialakulása.

• Ezeket a mennyiségeket a kiegyensúlyozott táplálkozás teljes egészében biztosítja, s ennél nagyobb adagokra - például hiánybetegségek megelőzése céljából - egyáltalán nincs szükség, sőt még kárt is okozhatnak.

• Azok a betegségek, melyek nem vitaminhiány következményei, vitaminokkal nem enyhíthetők.

• Kellően kiegyensúlyozott táplálkozás mellett nincs szükség vitaminpótlásra.

1935 és 1945 a vitaminkutatás számos úttörője részesült Nobel-díjban. Ezen időszak jelentős eredményei közé tartozik a pellagra-betegek kezelése nagy adag B 3 -vitaminnal, az E-vitaminnal kapcsolatos vizsgálatok és az a felfedezés, hogy a B 3 -vitamin különböző ízületi betegségek terápiás célú kezelésére alkalmas. Az ötvenes években használtak először nagy dózisban B- és C-vitamint a skizofrénia és más pszichés megbetegedések kezelésére.

A vitamin-paradigma eddigi legjelentősebb és leghatásosabb cáfolata 1968-ban jelent meg a Science című rangos szakmai lap hasábjain. Ez volt Linus Pauling ortomolekuláris pszichiátriáról írt cikke, melyet még több beszámoló követett, elsősorban a C-vitamin megfázásokra, rákos megbetegedésekre, érelmeszesedésre és szívbetegségekre gyakorolt hatásáról. A vitamin-paradigma azonban szívósan tartotta magát, annak ellenére, hogy az általa sokat emlegetett vitamin-toxicitást, mely vitamin-túladagolás következménye, idáig még senki sem bizonyította.



Ortomolekuláris medicina



Linus Pauling megfogalmazása a következőképpen hangzott: "Az ortomolekuláris medicina a jó egészség megőrzésére és a betegségek kezelésére törekszik oly módon, hogy az emberi szervezetben változást idéz elő olyan anyagok koncentrációjában, melyek a szervezetben egyébként is megtalálhatók és a jó egészségi állapothoz szükségesek."

Orvosok és terapeuták rendíthetetlen munkájának köszönhetően az ortomolekuláris medicina a hagyományos orvosi biokémia és a természetes gyógyászmódok közti hidat kezdi megteremteni. Időközben az ortomolekuláris medicina négy fő tartópillére különült el.

• Első és legfontosabb törekvése az építőelemek hiányállapotának megszüntetése a szervezetben. Közismert példa erre a terhesség alatt fellépő hipokróm (vashiányos, folsavhiányos) anémia és ennek megszüntetése folsavval és vassal, vagy a hashajtó szerek mértéktelen használata miatt kialakuló kálium- és magnéziumhiány, s ennek kezelése káliumsókkal.

• Másodikként a mikrotápanyagokkal történő megfelelő ellátásra koncentrál a megnövekedett szükséglet időszakában. A nagyobb szükséglet egyedi biokémiai adottságok miatt is létrejöhet, főként azonban az anyagcsere megváltozott feltételei és a vele szemben támasztott követelmények következménye. Példaként a műtétet követő magasabb C-vitamin-szükségletet említhetjük.

• Harmadik pillére a megavitamin-terápia, mellyel egy-egy tápanyag hatásspektrumát gyógyszerként alkalmazza.

• Negyedikként említjük a megelőzés feladatát. Nagyszabású tanulmányok támasztják alá, hogy a vitaminbevitelnek krónikus-degeneratív betegségek megelőzésében fontos szerepe van.



Ortomolekuláris terápia komplex biológiai rendszerekkel



Az ortomolekuláris terápia gyakran különálló vegyületek keverékeit alkalmazza, így vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket, aminosavakat és zsírsavakat. Egy-egy hatóanyag nagy dózisával kezelhetők betegségek vagy működési zavarok, ám a terapeuta nem lehet biztos abban, hogy minden szükséges vegyületet felírt, ami a kórképnek megfelelő. Ezenkívül a biológiai rendszerhez juttatott szervetlen (élettelen) anyagokkal nem használjuk ki a biológiai szabályozókörökön keresztül történő befolyásolás minden lehetőségét. Hasonlóképpen az egyes alkotóanyagok szinergisztikus (egymást segítő) kölcsönhatását sem. A megoldást a komplex biológiai rendszerek bevitele jelenti, ilyenek például az enzimes élesztősejtek, melyeket oxigénellátás mellett gyümölcslevet, búzacsíra-kivonatot és búzacsíraolajat tartalmazó táptalajon tenyésztenek. A keletkező sejttenyészetet nem hevítik fel, és nem tartalmaznak tartósítószert sem. A külföldi gyógyszertárakban "Zell Oxygen" (Sejtoxigén) néven kaphatók.

A komplex élő sejtvitaminok immunstimuláló szénhidrátstruktúrákat és olyan létfontos aminosavakat és fehérjéket tartalmaznak, melyek pozitívan befolyásolják a nem specifikus, sejtes immunválaszt, az ellenanyag-termelést és az immunglobulin-A képződését, továbbá a bélnyálkahártya immunstimulációját biztosítják.

Az enzimek [szuper-oxid-diszmutáz (SOD), a citromsavciklus enzimjei, kataláz, citokróm-oxidáz, redukált glutation, valamint kéntartalmú aminosavak, aktív SH-csoportok, β-karotin, természetes szelén, koenzim-A és egyéb enzimek] is igen fontosak a sejtek védelmében és a méregtelenítésben (a szárított élesztőkészítménynek körülbelül 50%-a enzim). A szerves B-vitaminok (beleértve a folsavat, biotint), ásványi anyagok és nyomelemek hatékonyabban serkentik az anyagcserét.



Az ortomolekuláris medicina terápiás lehetőségei:



• Méregtelenítés a sejtekben, a bélflóra szabályozása, regenerálása

• Az immunrendszer erősítése (védekezőképesség fokozásával)

• Az oxigénfelhasználás javítása, a sejtlégzés fokozása

• Védelem a szabad gyökökkel szemben

• Betegségeket és műtéteket, különösen sugár- vagy kemoterápiát követő hagyományos terápia támogatása (kiegészítése)

• Egyoldalú táplálkozásból adódó kockázatok megszüntetése

• Élsportolás támogatása a sejtszintű stressz csökkentésével

• A teljesítőképesség fokozása

• A sejtek degenerálódásának kivédése (daganatmegelőzés)

• A szövetek regenerációs készségének fokozása

• Krónikus betegségek kezelése, fékentartása

(Bárdosi, E.)
(forrás http://naturastart.shp.hu/)

Hol találhatóak ilyen termékek:

www.energylife-world.com

Szakmai anyag:

www.dollpin.hu

Ha van kérdése kérjen írjon nekünk :

info@dollpin.org